Az animáció, az illusztráció és a film világa az alkalmazott művészetek közé tartozik és ebből kifolyólag a megítélésük nagyban az egyéni ízlésen és véleményen múlik. Ez persze problémát jelent abban az esetben, ha egy csapat művészt össze kell fogni és egy közös projekten belül együtt kell létrehozni valamilyen alkotást. Ilyenkor felmerül az a kommunikációs és irányítási probléma, hogy mégis hogyan lehet egy művész munkáját az alkotás során pozitívan befolyásolni.
A feedback vagy magyarul visszacsatolás nem más, mint visszajelzés, aminek az a célja, hogy segítse az alkotás folyamatát és jobb végeredményhez vezessen.
Ez így leírva nem is hangzik olyan bonyolultnak, de a valóságban nagyon sok szempontot érdemes figyelembe venni feedback adásánál.
Feedback vs minősítés
A szakmában könnyű összekeverni a feedbacket a minősítéssel, a két dolog azonban nem ugyanaz.
A minősítés egyfajta véleménynyilvánítás, aminek nem az a célja, hogy az alkotást segítse. A minősítés csak egyszerűen egy személy ízlését tükrözi, ami lehet bármilyen. Pl: Ez tetszik, nagyon szép!
Ez nem jelenti azt, hogy bármin is változtatni kéne, még akkor sem, ha negatív a minősítés Pl: Ez nem tetszik, vagy ez nem sikerült!
Feedback-et ezzel szemben a szakmában kifejezetten változtatási céllal ad valaki. Vagyis valami nem olyan, mint szeretném, légyszíves változtasd meg! Míg a minősítésnél nem fontos indokolni a véleményünket, addig a feedback esetében nagyon is fontos, hogy pontosan elmondjuk, hogy mit szeretnénk megváltoztatni és miért, ellenkező esetben nagyon nehéz változtatni.

A hatékony feedback
Egy művészeti projekt esetében valahogy úgy kell feedback-et adni, hogy az célravezető legyen és segítse a résztvevők munkáját. A jó feedback a következő alapokra épül.
Személytelen
Nem az alkotó személyét bírálja vagy minősíti és nem esetleges múltbéli sérelmeket akar orvosolni (most végre én vagyok a főnök, majd jól kiszúrok vele).
Megoldás orientált
Ez azt jelenti, hogy a feedback magában hordozza a megoldást is, vagy a lehetséges megoldási irányokat. Ez nem feltétlenül konkrét dolog. Például egy rajz esetében: Nem jó a perspektíva a kép jobb szélén, javítsd ki légyszíves.
Bátorít és nem elbizonytalanít
A Feedback célja az, hogy jobb munka szülessen. Ehhez az is kell, hogy az alkotó ne terrorban érezze magát és merjen kérdezni. A művészeti vezető feladata, hogy emelje a csapat morálját még akkor is, ha a produkciós környezet nem ideális.
Nem a hibakeresésre fókuszál
Nem az a lényeg, hogy valamiben mindenáron hibát találjuk, hanem az, hogy az alkotás a célnak megfeleljen (a kliensnek, a rendezőnek, a művészeti vezetőnek, a nagyközönségnek, etc.). A hibajavítás mindig egyfajta egyensúlyozás. A rendelkezésre álló időből és pénzből a lehető legjobb minőséget kell előállítani. A lényeg, hogy jelentős hiba ne maradjon az alkotásban és a célnak megfeleljen.
Kellő időben érkezik
Fontos, hogy a gyártási időt figyelembe véve megfelelő időben érkezzen a feedback és nem túl későn. Ebben az esetben ugyanis már előfordulhat, hogy nem lehet beépíteni a készülő műbe.

Szerencsétlen vagy csapatromboló megjegyzések

Hatalmi játék
A felelős vezető burkoltan (vagy kevésbé burkoltan), de elsősorban saját státuszát szeretné megtartani vagy erősíteni. Például elbizonytalanít vagy ledegradál ahelyett, hogy motiválna és javítana másokat. Ezek mögött általában projekthez vagy céghez kapcsolódó politikai játszmák állnak, vagyis valaki szeretne előrébb kerülni méghozzá úgy, hogy másokat tol vissza.
Túlzott minősítés
A minősítés egy természetes dolog, mindannyian minősítünk. A feedback adásban is előfordul, például motivációs szándékkal szerintem jó dolog minősíteni egy alkotást Pl: Ez nagyon szép lett! A túlzott pozitív minősítés viszont fals képet alakíthat ki az alkotóban, ami már káros. A negatív minősítés egy veszélyes dolog és gyakran kifejezetten káros. Senki nem szereti, ha a munkáját mások bírálják még akkor sem, ha jogos. Ezért fontos nagyon konstruktívan és objektíven kiemelni a javítandó pontokat és kerülni a minősítést amennyire kehet. Persze egy baráti vagy bajtársi viszonyba belefér egy két negatív minősítés, de ez csak jó ismeretség esetén ajánlott.

Rosszul időzített visszajelzés
Az animáció készítés sok, egymásra épülő folyamatból áll és nem mindegy, hogy az egyes kérdéseket és problémákat mikor tisztázza valaki. Egy animációs filmben például a látvány világot, a karakterek külső megjelenését a projekt elején kell tisztázni, erre később már nincs lehetőség, vagy csak nagyon komoly munka árán. Ezért nagyon fontos, hogy a feedback megfelelő időben érkezzen.
Tárazás
Előfordul, hogy valaki valamilyen korábbi sérelmét is belefoglalja egy visszajelzésbe, ami szintén nem szerencsés. A korábbi felhalmozott sérelmeket érdemes vagy azonnal orvosolni, vagy egyszer és mindenkorra elfelejteni, de semmiképpen sem úgy kezelni, mint egyfajta ütőkártyát, amit később elő lehet húzni.
A feedback adás művészete
Egy csapat kreatív és önálló művészt nem könnyű egy irányba terelni. Ráadásul gyakran úgy kell ezt megtennünk, hogy az alkotók a saját területükről sokkal többet tudnak, mint mi magunk. Úgy kell valahogy visszajelzést adnunk, hogy az egyértelmű és kivitelezhető legyen, motiváljon és kellő időben érkezzen. Egy kis odafigyeléssel azonban sokat javíthatunk az alkotó csapat morálján, ami egy kritikus időszakban, például egy közelgő határidő előtti stresszes időszakban kiemelten fontos lehet. Mindenki szívesebben dolgozik egy olyan csapatban, ahol a tagok egymást motiválják és fejlődésre serkentik, mint egy olyanban, ahol helyezkedéssel egymást taposva próbálnak előrébb kerülni.
No Comments.