Milyen elemekből áll össze egy animációs film és milyen köztes fázisokra érdemes figyelni a gyártás során.
Az animációs filmek gyártási folyamata minden csak nem közismert. Kevesen tudják, hogy pontosan milyen lépésekből is áll és azok hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Ez egy összetett, de nem megérthetetlen feladat, akárcsak egy ház építése.
Hasonlóan, mint egy építkezés esetén először is kell egy terv, ezt előkészítésnek nevezik ez az animációs filmkészítés első számú kritikus eleme, másrészről pedig a kész terv alapján el kell készíteni a filmet, ez a kivitelezés, amit a szakmában gyártásnak neveznek. Az előkészítésbe olyan elemek tartoznak, mint a forgatókönyv, a rendezői koncepció, a látványvilág és a gyártás előkészítés. A gyártás pedig a választott technikához kapcsolódó speciális munkafolyamatokból áll. Ide tartozik általában az animáció, a háttérfestés vagy a kompozitálás. Animációs projektek esetében nem szoktunk utómunkáról beszélni, mert nincs forgatás, így minden digitálisan stúdióban készül, vagyis a gyártás és az utómunka összemosódik.
Ahhoz, hogy érdemben befolyásolni tudjuk a gyártást érdemes az egyes fázisokat alaposabban körbejárni.
Előkészítés vagy Pre Production
Egy animációs film szinte soha nem áll össze valaki fejében tökéletesen. A felmerült ötleteket csiszolni és tökéletesíteni kell és a vágyakat összhangba kell hozni a rendelkezésre álló költség keretekkel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy meg kell nézni, hogy mik a projekt legfontosabb elemei és azokat milyen technikával, gyártási határidővel és milyen költségek mellett lehet megvalósítani.
Ebben a szakaszban születik meg a film, vagyis itt alakul ki, hogy pontosan mi is lesz a végtermék. Ez az a szakasz, ahol még büntetlenül lehet ötletelni és van lehetőség kísérletezni.
A legfontosabb tisztázandó kérdések:
Forgatóköny és szöveges dokumentáció
Ez a készülő alkotás története szöveges formában. Ebben a dokumentumban van összegezve a mű cselekménye, esetleges narrációi vagy dialógusai és egyéb filmkészítésre vonatkozó instrukciói. Ide tartozik a rendezői koncepció is, ami a mondanivaló és a rendező fejében kialakult kép leírása. Valamint ide tartoznak a karakter- és helyszínleírások, sőt összetettebb projektek esetében a világ leírása is.
Sztoriboard és 2D animatik
A sztoriboard egy skiccekből összerakott filmvázlat. Ennek a segítségével gyorsan és költséghatékonyan be lehet lőni a kompozíciókat, az egymást követő snittek közötti összhangot és a film ritmusát. A 2D animatik a kirajzolt sztoriboard kockákból készített mozgókép.
Az animációs mesék esetében elengedhetetlen a sztoriboard készítése. Egy motion graphics vagy egy oktatóvideó esetében már nem létszükséglet, de ekkor is hasznos lehet.
Vizuális koncepció (Lookdev)
A film látványvilága általában állóképekben. Rendszerint háttér- és karaktertervekből áll, komolyabb projektek esetén tartalmazhat mozgáskoncepciókat, illetve gyártástechnikai teszteket is. Különösen 3D-s filmek esetében, ahol a koncept rajzok és a tényleges film között gyakran jelentős eltérés lehet.

Hang
Az animációs filmek esetében a hang és zene még a gyártás megkezdése előtt szükséges. Leggyakrabban az elfogadott és lezárt 2D animatik már tartalmazza a végleges hangokat, amiken már legfeljebb csak apró finomhangolásokat végeznek. Gyártás közben költséges a hangokon módosítani.


Technikai és adminisztrációs előkészületek
Egy komolyabb projekt legyártása nagy fokú koordinációt igényel. Meg kell határozni, hogy ki és milyen módon tud hozzátenni a projekthez, mikor tud a kliens visszajelzést adni és melyik fázisban milyen kérdéseket kell tisztázni, illetve az utólagos módosítások milyen következményekkel járnak. Az egyedi pipe-line inkább a hosszabb távú, több hónapos, vagy éves lefutású projektek része.
Megrendelőként és gyártóként is fontos, hogy mind az öt területre legyen valamilyen válaszunk. Vagyis tisztázva legyen, a forgatókönyv és a rendezői koncepció, az, hogy hogyan fog kinézni a film, vagyis a látványvilág. Legyen egy hangfelvétel, ami nagyban meghatározza a film ritmusát és a gyártást, ez alapján készüljön egy animatik, ami már a vágott filmet is magába foglalja és végül legyen egy technikai koncepció a gyártásra valamint a határidőkre.
Gyártás
A gyártás az előkészítés során megtervezett mű kivitelezését jelenti. Minél precízebben meghatározott az előkészítés során a film, annál könnyebb lesz a gyártás, és valószínűleg annál közelebb lesz a végeredmény az elvártakhoz. A gyártás egyes folyamatai nagyon műfajspecifikusak. Az itt felsorolt tételek nem feltétlenül szerepelnek minden animációs projektben. Az azonban általánosságban igaz minden projektre, hogy a gyártása két nagy területre osztható. Az egyik a filmhez szükséges elemek legyártása, a másik pedig a snittek legyártása.
Elemek (assets)
Ide tartoznak a karakterek, a hátterek és a karakterek által használt tárgyak. Ezeket az elemeket a választott technikához megfelelő módon kell előkészíteni ahhoz, hogy a filmbe be tudjon kerülni. Egy karaktert például 3D-s filmek esetén meg kell modellezni, be kell állítani az anyagait (textúrázás és anyagbeállítás) és elő kell készíteni mozgatásra (fel kell riggelni). Ennek a folyamatnak a végén meg lehet tekinteni a filmbe kerülő egyes elemeket végleges formájukban.
Ajánlott gyártás előtt a megrendelővel egyeztetni a
- Kész karaktereket még a filmbe kerülés előtt
- Kész helyszíneket még a filmbe kerülés előtt
- Kész kritikus tárgyakat még a filmbe kereülés előtt.



Snittek
Egy animációs film snittekből épül fel, amik tulajdonképpen az egymás után vágott filmszeletek. Az animációs filmkészítés azonban nem egy lináris folyamat, ahol az eső snitt elkészülése után jön a második. A snittek párhuzamosan készülnek és számos különböző gyártási fázison mennek keresztül. Ezek közül a leggyakoribbak a következők.
Layout
A layout a snitt kompozíciós vázlata, tulajdonképpen a kamera és a legfontosabb képi elemek összerakásának a fázisa. Itt kerülnek egymás mellé az egyes elemek is, mint a karakterek, a propok és a helyszínek, valamint itt állítjuk be a snittek időzítését és ritmusát is.


Animáció
Ebben a fázisban kelnek életre a karakterek és a tárgyak. Vagyis a layoutban előkészített elemek itt kezdenek el mozogni. A karakterek színészkedni, a tárgyak pedig mozogni. Az animáció általában nagyon idő és energiaigényes folyamat és az elvárt minősége nagyon meghatározza a költségeket és a gyártási időt.
Világítás
Az elkészült animációt be is kell világítani, vagyis be kell állítani a fényeket. Ez a folyamat elsősorban a 3D-s animációs filmekben létezik. A 3D-s programok ugyan a valóságot másolják, de lehet bennük csalni és a látvány kedvéért be lehet állítani stilizált és nem valósághű fényeket is. A 2D-s produkciók esetében ez általában az animáció része, de ez nagyban függ a választott gyártástechnológiától.


Effektezés
Olyan munkafolyamatok tartoznak ide, mint a víz-, köd- vagy porhatások elkészítése, esetleg ruhák mozgatása vagy a haj készítése. A neten megvásárolható kész effektektől kezdve a komoly szimulációkig ez egy nagyon széles spektrumon mozgó munkaterület. Az effektezés az animációt követi, mert a karakterek mozgásához készül.
Renderelés
Az animációs szoftverek a gyártás során a képet butítva mutatják. Ez azt jelenti, hogy az alkotó nem a végleges képet látja, mert az a legtöbb esetben olyan összetett, hogy nem lehet élőben dolgozni vele. A végső képet képkockánként számolják ki erre dedikált számítógépek. Ezt a folyamatot nevezzük renderelésnek.


Kompozitálás
A kompozitálás a kirenderelt nyers képkockák összedolgozását jelenti. Ide tartozik a színek és a fények egységesítése, a mélységélesség beállítása és az esetleg eltérő programban készült képi elemek összerakása. Forgatott filmek esetén a kompozitálásba tartozik a felvett anyag korrigálása és digitális elemekkel (feliratok, effekek etc.) való összedolgozása.
Maszterelés
A maszterelés a kész snittek és hangok összerakását jelenti. Itt készül el a végső formátum az anyagból, ami szintén rendeltetése szerint nagyon sokféle lehet.

Gyártásvezetés
Ezeket a folyamatokat össze is kell kapcsolni, ami a gyártásvezetés feladata. Ez nagyon leegyszerűsítve három dolgot takar:
Először is kommunikációt, vagyis össze kell kötni az egyes alkotókat valamint a megrendelőt.
Másodszor a készülő elemeket nyilván kell tartani, vagyis leltárazni, hogy mi hol tart és milyen észrevételek és igények merültek fel.
Harmadszor pedig figyelni a feladatkiosztást és a határidőket.

Ezek a gyártás legfontosabb elemei. Ez persze csak egy általános lista, ami a klasszikus fázis alapú animációs filmek esetén nem teljesen így néz ki. A gyakorlatban pedig minden projekt esetében egy picit eltérő. Van még egy érdekes technikai kifejezés, ami elő szokott fordulni egy animációs film során, ez a pipeline, ami egy technikai terv és rendszer, ami tulajdonképpen az a rendszer, amin keresztül az egyes részelemek összekapcsolódnak.
Az animációs film nagy nagyon szabad és kötetlen műfaj, elvégre is a papír vagy egy digitális vászon bármit képes megjeleníteni, a kivitelezés mégis nagy fokú koordinációt és fegyelmet igényel. Ez a kettősség jellemzi az animációs ipart. Az alkotói szabadság persze lehet egy nagyszerű dolog, csak meg kell tanulni élni vele.
No Comments.